Vissza
A kép rövid címe: Lépcsõházi korlát részlete a czernowitzi Zsidó Házban
Készítõ: Ilyés Zoltán
Készítés ideje: 2005. április 29.
Készítés helye: Csernyivci/Czernowitz (Ukrajna)
Jogtulajdonos: Ilyés Zoltán
A kép leírása
A képen az egykori czernowitzi zsidó központ (jüdisches Nationalhaus) lépcsõkorlátjának részlete látható. Az 1908-ra elkészült neobarokk jellegû épület a czernowitzi zsidó hitközség és zsidó egyesületek irodáinak adott helyet, dísztermében számos rendezvényt tartottak. A lépcsõházi korlátot díszítõ Dávid-csillagok két ágát a szovjet érában akkor nem vállalható szimbolikájuk, az Izraelre történõ utalás miatt szemérmesen lefûrészelték. A Szovjetunió felbomlása után az épület részben visszakerült a czernowitzi zsidó közösséghez, a csillagok hiányzó csúcsait a 90-es évek közepén visszahegesztették, egy csonka Dávid-csillagot azonban meghagytak az utókor okulására…
A Török Birodalomtól 1775-ben a Habsburg Birodalomhoz csatolt 10 441 km2 területû Bukovinában számos népcsoport (román, ukrán, hucul, német, lipován, örmény, lengyel, székely) mellett nagyszámú zsidóság élt. Számuk a 800 000 fõs össznépességû tartományban 1910-re megközelítette a 100 000 fõt, Czernowitzban, a tartományi székvárosban a lakosság 1/3-át alkották. A zsidóság hangsúlyos jelenléte okán a várost nevezték "Prut melletti Jeruzsálemnek” is (Jerusalem am Pruth), a századforduló táján a városban 78 zsinagóga volt (mára egy maradt). A város kulturális életére, mûveltségére a tradicionalisták által csak "daitsche”-nek, németeknek nevezett, a város értelmiségi, gazdasági elitjét alkotó, asszimilálódó, részben a zsidó felvilágosodás – a hászkáláh – szellemi áramlatához kapcsolódó zsidók voltak meghatározó hatással, akik már elhagyták a hagyományos életformát és viseletet, a jiddis nyelvet nem használták, sõt lenézték. Ezek a zsidók már németül beszéltek, egy sajátos czernowitzi, k. u k. dialektust, melyen nyomot hagytak az együttélõ népektõl kölcsönzött szavak éppúgy, mint a pezsgõ modernség, és amelyrõl a messzire szakadt régi-czernowitziak szinte mai napig felismerik egymást.
A kávéházak mellett (a Kaiser-Caféba 160 napilap járt!) az élénk kulturális élet másik központja az 1875-ben alapított Ferenc József Egyetem volt, ahol a nagynémet, osztrák-német, román diákszövetségek mellett jelen voltak a zsidó-nemzeti irányt követõ diákcsoportok is, melyek a cionizmus helyi elõfutárainak tekinthetõk. Emellett a Kárpátok lejtõin vagy a Cseremos völgyében földmûves, gazdálkodó, favágó és tutajozó zsidók is éltek, amint arról például Stanis³aw Vincenz lengyel író "Találkozás haszidokkal” címû gyûjteményes kötetében is olvashatunk. Közülük és a Galíciából is jól ismert kisvárosok, a stetlek házalásból, kisiparból, vízhordásból élõ szegényeibõl rekrutálódtak a híres csodarabbik, cadikok köré sereglõ, rajongó haszidok. A Czernowitzhoz közeli Sadagora (a zsidó Vatikán), Wischnitz és Bojan voltak a legismertebb haszid központok.
A virágzó kulturális életû város (Klein Wien des Ostens) számos híres költõ, író, hírlapíró, irodalomszervezõ egyéniség szülõ- és lakóhelye volt a második világháborúig (köztük Karl Emil Franzos, Paul Celan, Rosa Ausländer, Alfred Margul-Sperber, Gregor von Rezzori, Josef Burg). Munkásságuk és nagyon élénk kései recepciójuk Bukovinát és magát a várost egy "elsüllyedt zsidó-német irodalmi tájjá” (Celan: "vidék, melyben emberek és könyvek éltek”) tették.
Az elsõ világháború nyomán Bukovina Nagy-Romániához került, kulturális sokszínûsége nagyvonalakban megmaradt, de a 30-as évek második felére már a vasgárdista ihletésû antiszemitizmus nyomta rá a bélyegét. A Hitler és Sztálin közötti megegyezést követõen 1940. június 28-án Észak-Bukovinát megszállta a Szovjetunió, majd 1941-ben a Szovjetunió megtámadása után Románia visszafoglalta az észak-bukovinai, besszarábiai területeket. 1941. szeptember 15-tõl az Antonescu-rezsim megkezdte a bukovinai zsidóság deportálását a román fennhatóság alá került Dnyeszteren túli területre, ahol a halálmenetekben és tömeggyilkosságokban, az embertelen bánásmód, a tífusz és a legyengültség következtében, valamint az ukrán és német (Schwarzmeerdeutsche) lakosság egy részének fosztogató rajtaütései miatt közel százezer bukovinai és besszarábiai zsidó pusztult el.
A Szovjetunió évtizedeiben a drasztikusan megfogyatkozott õslakos czernowitzi zsidók mellett megjelentek az Ukrajna és Oroszország távolabbi vidékeirõl beköltözõk, a korábbi német, illetve jiddis nyelv helyett az orosz nyelv és kultúra vált meghatározóvá. A régi czernowitzi zsidóságnak állít emléket Volker Koepp "Herr Zwilling und Frau Zuckermann” címû 1999-ben bemutatott dokumentumfilmje, melyben két idõs holokauszt-túlélõ a régi multietnikus Czernowitzról, a román idõk antiszemitizmusáról, a transznisztriai borzalmakról, a szovjet idõszak nehézségeirõl emlékezett és közben aktuális európai politikai kérdésekrõl is véleményt formált.
Ilyés Zoltán