Vissza
A kép rövid címe: Avram Iancu szülõháza Felsõvidrán
Készítõ: Ilyés Zoltán
Készítés ideje: 2010. április 29.
Készítés helye: Felsõvidra (Avram Iancu, Románia)
Jogtulajdonos: Ilyés Zoltán
A képen Avram Jancu szülõháza látható, melyet a 19. század elején édesapja − Alexandru Iancu − épített. A meredek tetejû, zsindelyfedéses boronaház jól példázza a jellegzetes érchegységi móc paraszti építkezési stílust. A Nyugati-szigethegységnek (Munții Apuºeni) is nevezett Erdélyi-szigethegység és azon beül is az Erdélyi-érchegység a román emlékezetkultúra fontos helyszíne. Vasile Netea egyenesen a román nép történeti múzeumának és panteonjának nevezi a tájegységet (Vasile Netea: Munții Apuºeni – muzeu istoric și Pantheon al poporului român. Editura Sport-Turism, Bucureºti, 1977). Ezt a besorolást nemcsak a térség többségi román népessége, hanem két, a román történet- és emlékezetpolitikában kitüntetett esemény is indokolja: a meghatározóan antifeudális – a 20. században egyre inkább nemzeti szabadságküzdelemként beazonosított - 1784-es Horea – Cloºca – Criºan-féle parasztfelkelés és az Avram Iancu vezette 1848-49-es román parasztfelkelés. Ez utóbbi, bár kiváltó oka a jobbágyfelszabadítás elmaradása, késlekedése miatti elégedetlenség, már hangsúlyosan megjelenítette a román nemzetiségi követeléseket. A jogi végzettségû Iancu a román nemzetiségi szempontokat radikálisabban képviselõk egyik vezéralakja lett és Topánfalván (Câmpeni) és környékén érdekeik védelmére román parasztokat toborzott. Különösen a Magyarország és Erdély közötti unió, majd Magyarország függetlenségének kinyilvánítása után a kezdetben még békés parasztok radikalizálódtak, támogatást, bátorítást és ígéreteket is kapva a császári udvartól. A magyar történeti emlékezetben a Iancu, Ion Buteanu és Axente Sever vezette román parasztfelkelés véres gyilkosságok és mészárlások sorozataként õrzõdött meg. A román emlékezet Iancuban a „havasok királyát”, az egyik legnagyobb román nemzeti hõst tiszteli.
Avram Iancu az osztrákoknak tett nagy szolgálatai ellenére 1849 után marginalizálódik, a hatóságok bizalmatlanul figyelik, kétszer le is tartóztatják, korlátozzák politikai tevékenységében. Felismerte, hogy az erdélyi románság nem kapta meg a Ferenc József császár által 1849-ben megígért jogokat, aminek hangot is adott. Szülõföldjén a kincstárral évszázados vitában álló, az erdõk birtokjogáért küzdõ móc parasztok érdekeit képviselve lépett fel a hatóságokkal szemben. Eredménytelen harcai, az erkölcsi felelõsség súlya és az õt ért megaláztatások, fizikai bántalmazások miatt idegösszeomlást kapott és utolsó éveiben tébolyult elmével, elzüllve, furulyáját fújva bolyongott a mócföldi, zarándi falvakban. Agyvérzésben halt meg Körösbányán 1872-ben, Cebén Horea tölgyfája mellé temették.
A román emlékezetpolitikában Avram Iancu szerepe az 1918-as egyesülés után felértékelõdött, és különösen fontossá vált az 1970-es, 80-as évek etnonacionalista módon homogenizáló Erdély diskurzusában, hiszen alakja és küzdelmei nemcsak az erdélyi román autonómiáért folytatott harcot, hanem a román területek egyesülését és nemzeti-kulturális egységét is megidézték. 1924-ben, születésének 100. évfordulóján az ASTRA egyesület nagyszabású ünnepségsorozatot szervezett, melynek állomásai Cebe, Topánfalva, a Gãina-tetõ, a felsõvidrai Iancu szülõház és Kolozsvár voltak. A széles körben ismert leányvásároknak helyszínt adó Gãina-tetõn a királyi család és a miniszterelnök jelenlétében emlékkeresztet (Crucea Iancului) állítottak, majd a hegyrõl leereszkedve felavatták a múzeumot. A szülõháznál Vasile Goldiº, az ASTRA elnöke tartott beszédet és a múzeumot az egyesület Topánfalva-abrudi filiáléjának gondozásába adta át. A román kultuszminisztérium a szülõház mellett iskolaépület, könyvtár és templom építését is finanszírozta. 1972-ben, Iancu halálának századik évfordulóján az iskolát elköltöztették, helyére néprajzi múzeumot rendeztek be, amely a mócok életmódját, használati eszközeit mutatja be. A Iancu szülõházat ekkor az Egyesülés Nemzeti Múzeumává alakították át, ahol Iancu bölcsõje és személyes használati tárgyai (pl. legendás furulyája) mellett kiállították harcostársainak emlékeit és a mócföldi román parasztfelkelések dokumentációját is.
Ilyés Zoltán