Vissza
A kép rövid címe: Kápolna a lembergi lengyel katonai temetõben
Készítõ: Ilyés Zoltán
Készítés ideje: 2006. május 5.
Készítés helye: Lviv (Lemberg, Ukrajna)
Jogtulajdonos: Ilyés Zoltán
Lengyelország és Ukrajna emlékezetét, kétoldalú kapcsolatait számos tragikus történeti esemény terheli. Mind a két világháborúban, illetve az azokat követõ években véres, etnonacionalista alapú összetûzések törtek ki, amelyek a Galíciában és Volhíniában keverten élõ két nemzetiség eltérõ államépítési törekvéseinek következményei voltak. A kelet-galíciai ukránok az elsõ világháború után állami függetlenségért harcoltak, majd az újjáalakult lengyel államban számos diszkrimináció érte õket a hatóságok részérõl. A második világháborúban az UPA (Ukrán Felkelõ Hadsereg) a német hadsereg és a szovjet partizánok ellen egyaránt harcoló egységei Volhíniában megközelítõleg 100.000 lengyelt mészároltak le, számos falut tettek a földdel egyenlõvé. 1947-48-ig tartott a mai Lengyelország délkeleti részén élõ ukránok és ruszinok államellenes harca, amelynek végeztével az ukrán és lemkó lakosságot Lengyelország ún. Visszatért Területeire szórták szét (Pomeránia, Nyugat és Kelet-Poroszország, Szilézia).
A lembergi Licsakivszkij (lengyelül: £yczaków) temetõ lengyel katonai hõsi temetõjének sorsa a két nemzet, illetve állam eltérõ történelemszemléletét és emlékezetpolitikai attitûdjét szemlélteti úgy, hogy napjainkban valamiféle megnyugvás, kölcsönös elismerés és megértés jelei is körvonalazódni látszanak.
Az elsõ világháború végén az újjászervezõdõ lengyel állam és az 1918-ban megalakult Nyugat Ukrán Népköztársaság katonái és önkéntesei között kirobbant ukrán-lengyel háborúban a vegyes lakosságú Kelet-Galícia majdani hovatartozása volt a konfliktus tárgya. A harcok kirobbanásának és eszkalálódásának helyszíne éppen Lemberg volt, amely fontos központja volt az ukrán nemzeti mozgalomnak, egyben nagyon erõs, többséget alkotó, jelentõs kulturális, tudományos vívmányokat létrehozó lengyel közössége is volt egészen 1945-ig. Az 1918 novemberének elején a Lemberget megszálló ukrán katonai egységekkel jórészt a városi terepet jól ismerõ, helyi gyerekekbõl és fiatalokból álló paramilitáris egységek („Orlêta Lwowskie” – „Fiatal Lembergi Sasok”) szegültek szembe. A november folyamán megérkezõ lengyel reguláris erõk segítségével az ukrán katonákat kiûzték a városból, majd 1919-re egész Kelet-Galíciából. A lengyelek (fõleg a galíciai eredetûek) emlékezetében a lembergi fiatalok hõsi ellenállása és áldozata, a galíciai ukránok emlékezetében a nyugat-ukrajnai államépítés rövid idõszaka máig fontos vonatkoztatási pont.
A két világháború között a lengyelek nagyszabású katonatemetõt, kápolnát és emlékmûvet létesítettek £yczaków-i temetõ mellett, ahova a harcokban elesett lengyel fiatalokat, katonákat és külföldi önkénteseket helyezték végsõ nyugalomra. A szovjet fennhatóság alatt ideológiai és nemzeti okokból a temetõt elhanyagolták és folyamatosan rombolták. 1971-ben tankokkal tapostatták le a temetõ megmaradt részeit, sok architektonikus elem a földben, majd az itt létesített városi hulladéklerakó alatt vészelte át a Szovjetunió évtizedeit. A rendszerváltás után lengyel cégek kezdték meg a terület megtisztítását és a síremlékek rekonstrukcióját, amely folyamat rendszeresen megakadt az ukrán nacionalisták ellenkezése miatt. Az ukrán közvélemény egy része szerint a temetõ a lengyel fegyverek dicsõségének panteonja, amely az ukránokat a vereség szégyenére emlékezteti, mások a temetõ felújítását egyenesen a lengyel határrevízió igénye bizonyítékának értékelték. Az ukrán félelmeket és bizalmatlanságot áttörésszerûen az ukrán nemzeti célokat markánsan megfogalmazó 2004-es narancsos forradalom lengyel támogatása oszlatta el. Így 2005. június 24-én Viktor Juscsenko ukrán és Aleksander Kwa¶niewski lengyel államfõ jelenlétében ünnepélyesen felavatták a felújított lengyel katonai temetõt, amelynek közelében található az 1918-1919-ben a lengyelek ellen harcoló ukrán „szicsi lövészek” emlékhelye is.
A felújított lembergi lengyel katonai temetõ részlete