Vissza
A kép rövid címe: A Deportáltak emlékmûve Désen
Készítõ: Ilyés Zoltán
Készítés ideje: 1990. március 14.
Készítés helye: Dés (Dej) (Románia)
Jogtulajdonos: Ilyés Zoltán
Izsák Márton 1947-ben felavatott alkotása a vészkorszak dési áldozataira emlékeztet. Az észak-erdélyi holokauszt emlékmûvek sorában az egyik elsõ, megrázó hatású bronzszobrot a dési zsinagóga szomszédságában állították fel. A mûvész maga is munkaszolgálatot teljesített a második világháború idején, 2003-ban avatták fel a désihez hasonló marosvásárhelyi holokauszt emlékszobrát.
Az 1941-es népszámlálás szerint Dés lakosságának közel 20 %-a zsidó vallású volt (3.726 fõ). A dési zsidók többsége (2/3-a) az erdélyi, partiumi zsidóság nagy részéhez hasonlóan magyar anyanyelvû volt, de a jiddis anyanyelvûek is beszéltek magyarul. A két világháború közötti dési zsidó életrõl és a közösség megsemmisítésérõl Singer Zoltán monográfiája (Volt egyszer egy Dés) és Hegyi Ágnes tanulmánya alapján alkothatunk képet.
A dési zsidók többsége az ortodox irányzat követõje volt, 1862-tõl 1944-ig a hírneves Paneth rabbik négy nemzedéke állt a hitközség élén. Désen 13 imaházat használtak a vészkorszak elõtt, a legnevesebb a ma is álló, Kodor utcai Nagytemplom 1909-bõl. Paneth Ezekiel ben Moshe rabbi vezetésével jelentõs haszid közösség szervezõdött, több jesivát tartottak fenn. 1920 után – nem függetlenül az erõsödõ, állami szintû antiszemitizmustól - a cionista mozgalom is megerõsödött a városban. Dés és a környék gazdasági életét a két világháború közötti idõszakban is meghatározták a zsidók: kõolaj finomító, likõr- és szeszgyár, textilgyár, búza- és lisztnagykereskedés volt a tulajdonukban, a város összes üzletének 90 %-át zsidók mûködtették.
Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérése után életbe léptek a jogkorlátozó zsidótörvények, így a gazdasági életben és az iskoláztatás terén számos hátrány érte a zsidókat már a magyar közigazgatás kezdetén is. 1941-ben megkezdõdött a közérdekû, ill. kisegítõ munkaszolgálat, ahova 21 és 40 év közötti férfiakat vezényeltek. A német megszállás után kötelezõvé vált a sárga csillag viselése, lakásokat, vagyontárgyakat rekviráltak, korlátozták a szabad mozgást, rádiókészülékeket foglaltak le. A magyar hatóságok 1944 tavaszán alakították ki a várostól 3 kilométerre levõ Bungur erdõben a gettó területét, május 3-5. között hurcolták oda a város - majd Szolnok-Doboka megye többi településének - zsidó lakosságát. Az alig egy hónapig fennálló gettóban embertelen körülmények uralkodtak, az itt fogva tartott összesen 7.674 embert május végén, június elején lezárt marhavagonokban indították Auschwitzba. A megmenekült munkaszolgálatosokat is beleértve 239 személy tért vissza a deportálásból. A deportálás dési, Dés környéki áldozatainak emlékmûvét 1947. június 4-én leplezték le a helyi román polgári és katonai notabilitások és a túlélõk jelenlétében. A szobor talapzatára héber és román nyelven az alábbi feliratot helyezték el:
„Az 1944. évben fasiszták által elhurcolt és Auschwitz kemencéiben elpusztított zsidó lakosság emlékére.”