Események

A székelyföldi régió: tények és trendek. Társadalomtudományi fórum

A SZÉKELYFÖLDI RÉGIÓ:
tények és trendek
társadalomtudományi fórum

Rendezõk:
KAM–Regionális és Antropológiai Kutatások Központja
(Csíkszereda)

Akadémiai Kisebbségkutató Mûhely
(Budapest)

Helyszín:
MTA Történettudományi Intézet
Budapest, I. ker., Úri utca 53

Idõpont:
1999. június 21.

A SZÉKELYFÖLDI RÉGIÓ MA ÉS HOLNAP
KIINULÓPONTOK A PANELVITÁHOZ

Tények és trendek – kutatási beszámolók:

• A Har–Kov jelenség: a román–magyar viszony

• Ünnepek, szimbolikus események (1990–1998)

• A régió gazdasági folyamatai: privatizáció, vállalkozások, gazdasági kapcsolatok

• A nonprofit szektor szervezõdése egy mikrorégióban

• A régió az országos statisztikák tükrében

Tájékoztatót tartanak:
Biró A. Zoltán, Bodó Julianna, Demeter Gyöngyvér, Gagyi József, Oláh Sándor

 

A székelyföldi régió ma és holnap (panelvita)

A vita felkért résztvevõi:

• Bárdi Nándor (Teleki László Alapítvány, Közép-Európa Intézet

• Biró A. Zoltán (KAM–Regionális és Antropológiai Kutatások Központja)

• Bodó Julianna (KAM–Regionális és Antropológiai Kutatások Központja)

• Tarnai Zoltán (Magyar Máltai Szeretetszolgálat)

• Laki László (MTA Politikai Tudományok Intézete).

Vitavezetõ: Szarka László (Akadémiai Kisebbségkutató Mûhely)

---

 

A SZÉKELYFÖLDI RÉGIÓ MA ÉS HOLNAP
KIINULÓPONTOK A PANELVITÁHOZ

A Székelyföld (a kelet-erdélyi tömbmagyar régió) rövidesen közéleti, regionális léptékû politikai kísérletek tárgya lesz. Nem kerülheti el, hogy választott és önjelölt vezetõi ne használják ki a vidék úgymond tálcán kínált két fontos jellemzõjét: a mástól való elkülönbözõdési hajlamot és a saját világ fölmutatásának igényét. A várható öndefiníciós játszma természetesen belsõ igényeket is ki fog elégíteni, belsõ tartalékokra is fog alapozódni, de belsõ erõforrásokból nem tudna kiépülni, elindulni.

Tágabb (nem magyar, nem etnikai) szemszögbõl nézve a Székelyföld súlytalan és elmaradott vidék. A szó szoros értelmében vett periféria, Románia kellõs közepén. A Kárpát-medencében, a Balkánon még jócskán vannak hasonló vidékek. A konjunktúra néha a figyelem elõterébe hozza egyiket vagy másikat. Ha elõtérbe kerülnek, akkor gondot okoznak a rajtuk kívül élõknek. Ha háttérben maradnak, akkor ez kilátástalan helyzetet jelent a bennük élõknek. A globalizációs és integrációs makrotörténetek szüzséjében nincsen jó hely az ilyen régiók számára. Nem kerülhetnek bele a történetbe. Kell-e figyelni rájuk? Kell-e róluk mondani valamit, s ha igen, hol és kinek? Van-e kiszámítható helyük, pályájuk, vagy csupán arra jók, hogy etnikai vagy szeparációs jellegû öndefiníciós játszmák kísérleti terepei legyenek?

Mire jók a társadalomkutató által fölvázolható társadalmi tények és trendek? A kívülrõl bevitt vagy helyi önjelölt vezetõk által meglovagolt ún. kollektív öndefiníciós játszmák kordában tartására biztosan nem.

Helyzetvázlat

A Székelyföld tipikus „bennszülött föld”. Odamenni, ott tartózkodni, visszajönni inkább kaland, jó vagy rossz élményekkel kísért nagybetûs utazás, mintsem megszokott hétköznapi tevékenység. A határáig viszonylag könnyen el lehet jutni, de ott az utazó kénytelen ritmust váltani. A 200-szor 200 km. átmérõjû területen az egyik városból a másikba való eljutás nem sokkal rövidebb, mintha Nyugat-Európa fõvárosai között utazgatna az ember. Marosvásárhelyrõl Sepsiszentgyörgyre vagy Csíkszeredába, Kézdivásárhelyrõl Gyergyószentmiklósra eljutni egy fél munkanapnyi idõ, s inkább csak turistáknak való foglalatosság.

Ebben a régióban élni ma már nem egyértelmûen az elzártságot jelenti, hanem sokkal inkább a kint és bentlevés keverékét. Az árukínálat egy-egy részlete, a mobiltelefon, az internet, a kábeltévé a világhoz kapcsolhat. A közlekedés esetlegessége, a lokális és mikroregionális belterjesség a lokalitáshoz köt. Itt élni: a világhoz való egyéni, részleges (szabályozható, adagolható) kapcsolódás és a kisléptékû belterjes, „sûrû”, kollektív életvezetés keveréke.

 1.

Nincsen ipari, kereskedelmi, szellemi, oktatási vonzásközpont sem a vidéken belül, sem annak környezetében. Ehelyett a mikroregionális tagolódás erõsödött fel. A székelyföldi vidék mikrorégiókból álló mozaik. Egy kisváros és a hozzá kapcsolódó 20–30 falu alkotja a tipikus funkcionális modellt. Egy-egy ilyen mikrorégión belül a Város és Vidék közti távolság minden területen fokozatosan növekszik. A város megugrik, a környék települései lemaradnak.

A közéleti-politikai mezõ (szavazóbázis mûködése, politikai szervezetek területi egységeinek megszervezõdése), a társadalmi nyilvánosság tereinek kiépülése (pl. helyi médiák hatósugara), a fontosabb középiskolák vonzáskörzete stb. szintén ezt a mikroregionális belsõ tagolódást követi.

A fentiek okán a vidék egyelõre nem nevezhetõ régiónak. Legalábbis abban az értelemben nem, ahogyan akár az adminisztratív ügykezelés, akár a regionális fejlesztési célok függvényében ma a régiókat kialakítják. Nincsen regionális érdek, regionális közös tudat, regionális lobby, regionális képviselet, regionális tájékoztatás és közvélemény, nincsenek regionális funkciót ellátó formális vagy informális intézmények. Kivéve persze a sokszor idézett történelmi hagyományokat.

 2.

Az egyéni életvezetési gyakorlat, illetve a családi háztartások mûködésének vizsgálata, a lokális identitások fenntartásának módozataival kapcsolatos elemzések, a megfigyelt és rekonstruált események analízisei azonban azt mutatják, hogy ez a vidék rendkívül egynemû. Közel két évtizedes kutatói gyakorlat és mások által végzett munkák eredményeként azt mondhatjuk, hogy ez a vidék az életvezetés, az életmód-modell szempontjából sajátos „kulturális régiónak” minõsül. A gazdálkodási modell, a háztartás vezetésének módja, a szocializáció bevett gyakorlatai, a saját–idegen viszony mentális és gyakorlati kezelése, a család és az egyén közti viszony alakulása, a közvetlen környezet beépítésének és beélésének módja, az életstratégiák kialakításának, végigvitelének, a hozzá kapcsolt kényszerû korrekciós eljárásoknak a mikéntje, az intézményekkel és hivatalos személyekkel kapcsolatos magatartások rendje, a kilépések és helybenmaradások kialakult gyakorlata – s még sorolhatnánk tovább a példákat – családokként, településekként, mikrorégiókként szoros egybeeséseket mutat.

* * *

A fenti két aspektus a periférikus vidék mindenkori arculatát adja: a van is és nincs is vidéket. Kívülrõl, tisztes távolságból, érzelmi diskurzusok szemszögébõl nézve erõs és karakteres arculata van. Közelrõl nézve mindez esetleges, premodern. Ugyanakkor ereje, igazi karaktere nem a kifele irányuló képviseletben, hanem az alig látható, pragmatikus mindennapi mûködési modellekben van.

A társadalomkutató szemszögébõl egyáltalán nem szónoki, s még csak nem is felkiáltójeles a kérdés: mi fog történni holnap, holnapután egy ilyen kulturálisan „karakteres” vidékkel? Amely történetesen Erdélyben van, történetesen többségében magyar etnikumú lakosság lakja, de lehetne máshol is, lakói beszélhetnének más nyelvet is. Lehet-e azt mondani, hogy egy ilyen vidék kulturális „érték”, a szó komplex (korántsem csak a szó néprajzi) értelmében? Fel kell-e szívódnia, vagy van esély egyéni útra is? Ha ez utóbbi egyáltalán fölmerül, akkor erre van-e más módszer, mint a mindig kockázatos etnikai öndefiníció?